Április 16-a a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Emlékezzünk mi is szűkebb hazánk, Somogy megye és Kaposvár holokausztban elhunyt áldozataira, mert voltak. Nem is kevesen. Csak Kaposváron 580 családot érintettek a zsidótörvények, és a deportálás réme.

Városunk életének és fejlődésének maghatározó eleme és egyik mozgató rugója volt a kaposvári Zsidó Hitközség. Üzleteikkel és műhelyeikkel nagyban hozzá járultak a kereskedelem és az ipar fejlődéséhez. Rengeteg adománnyal és egyéb hozzájárulással segítették a várost, és a városban zajló építkezésékeket. A Megyeháza (mai Rippl-Rónai  Múzeum), építésekor az épület összes ablakát a helyi zsidóság állta. Az I. világháború idején számos Kaposvári zsidó férfi áldozta az életét katonaként a magyar hazáért. Itt éltek közöttünk, némelyikük akár a legjobb barátunk is lehetett volna. Ugyanolyanok voltak, mint bármelyikünk, ami különbség volt, az csak vallási szokásokból adódhatott. A szegényebb embertársaikhoz is lehajoltak, a régi öregek, akik még emlékeznek rájuk, a mai napig hálásak nekik. Nem egy zsidó kereskedő ajándékozta meg a szegénysorban élő családokat húsvétra, karácsonyra a teljes ünnepre elegendő élelmiszer csomaggal, de a hétköznapokban is számos példa akad ilyen jótéteményekre.

Jött aztán egy embertelen és életidegen eszme rendszer, minek hatására a magyar vezetés és a hatóságok elfeledkeztek a múltbéli jó dolgokról és kezdték a magyar zsidóságot „magyartalannak” a „magyar lelkülettől idegennek” ki kiáltani. Gyalázatos törvények sora követte egymást. Jött a megbélyegzés-a sárga csillagos törvény, a kirekesztés. Kaposváron a hatóságok felszólították a lakosságot, hogy segítsenek ellenőrizni, minden zsidó viseli e a csillagot...aztán érkeztek a feljelentések csillag nem viselése tárgyában.

Az emberi méltóságuk elvétele mellett az anyagi javaikat, egzisztenciájukat is elvették a zsidóságtól. Üzleteiket lezárták, leltározták és állami tulajdonba vették, és nem sokkal később a kereskedelem és ipar magyar kézbe adása indokával „őskeresztény” kereskedők igényelték a lezárt üzleteket, műhelyeket a keresztény erkölcsre hivatkozva.

Idővel elérkezett a teljes elszigetelés a társadalomtól. Felállították a Kaposvári gettót, és elrendelték a városi és további öt járás zsidóságának, hogy meghatározott időn belül költözzenek be a gettóba. A gettóban lakó keresztény lakosság költözési költségeit „természetesen” a város állta. Kegyetlen napok következtek. A gettóbeli állapotokra jellemző, hogy egy-egy helyiségen 2-3 család osztozott, de nem egy esetben előfordult öngyilkosság is, mert, a vegyes házasságokban élő családok zsidó tagjainak is a gettóba kellett vonulniuk. A családjuk nélkül nem akartak tovább élni, inkább a halált választották. Nem mindenki lett azonban öngyilkos, így a vegyes házas családok keresztény tagjai rendszerint megkezdték a hosszadalmas huzavonát a hatóságokkal, hogy zsidó férjüket, feleségüket, stb. ki mentsék a gettó poklából...rendszerint eredménytelenül.

Az élet a gettóban sem volt könnyű. Az általános tömegnyomor és az alapvető élelmiszerek majdnem teljes hiánya mellett még a hatóságok is zaklatták a zsidóságot, ékszereket és egyéb értéktárgyakat keresve. A gettósítás első időszakában még volt a gettón áthaladó forgalom. Ez a körülmény is hozzá járult ahhoz, hogy a felebaráti szeretet azért megnyilvánulhatott. Voltak emberek, akik a gettón áthaladva „elveszítettek” élelmiszer csomagokat. Ezt a hatóságok azonban hamar észrevették. Az itteni körülmények is jó pár zsidó honfitársunk öngyilkosságához vezettek.

Végül elérkezett a nap, amikor végleg el kellett válniuk a szülőföldtől, a bevagonírozás napja. A Somogyi zsidóságot, több, mint 5000 embert két szerelvénnyel szállították Auschwitzba. Ezen szerelvények egyikén végezte W.M.-né 3 napos csecsemője is, akit a hatóságok hoztak ki a szülészetről a deportálás reggelén. Édesanyja a gettóbeli körülményektől legyengülve bele halt a szülésbe.

A marhavagonok fojtogató világában három napos gyötrelmes utazás kezdődött az Auschwitz-Birkenaui rámpáig. Többen út közben haltak meg, őket a csomagok tetejére kötözték. Többen út közben megőrültek, mert az idegeik felmondták a szolgálatot, őket érkezés után a halottak közé sorolták.

Mi után a szerelvények befutottak a Birkenaui rámpára, már minden gyorsan történt. Mengele egyetlen jéghideg pillantása és kézmozdulata döntött élet és halál felett. A Somogyi és Kaposvári transzport nagyon nagy százalékát kiszelektálták, mert munkára alkalmatlannak minősítették őket. Rájuk a megsemmisítő folyamat, a gázkamra várt. Nyomuk sem maradt 1-2 órán belül. A tábori körülmények is rengeteg áldozatot szedtek. Nagyon kevés ember élete túl Auschwitzot, így a valaha virágzó Kaposvári zsidó hitközségből alig maradt valami.

Az emlékezés napján álljunk meg egy pillanatra a napi teendőink közepette, és emlékezzünk a holokauszt kaposvári és Somogy megyei áldozataira is.

K.G.

illusztráció: holokausztmagyarországon.hu